2009. március 2., hétfő

Íme, akikket megfertőzött a Vacsoracsata


Lám, vannak akiket lázba hozott a tévéműsor, és kedvet kaptak kicsit versenyezni.
Örömmel teszem itt közzé a hírt, miszerint egy baráti Vacsoracsata sikeresen lezajlott!

Küldjetek nekünk ilyen sztorikat, és mi elhelyezzük itt a blogon.


A Vacsoracsata Boldogfalvára költözött
Szerző: Arany Horváth Zsuzsa

- Három ifjú hölgy és egy lelkes fiatalember. A zalaegerszegi, összeszokott baráti társaságot, amely amúgy is sok időt tölt együtt, megihlette a televíziók népszerű főzős vetélkedője. Rendeztek maguknak egyet.

Mondd el te, elvégre te vagy a sajtószóvivő - ugratják mindjárt az elején Annát. Az asztalon, az illatosan gőzölgő tea és a hívogató sütik mellett egy nagy bögrében már ott lapultak a szavazatok. Ahogy a tévében. De ne szaladjunk előre, a nyertes úgyis csak a végén derül ki. A hivatalos eredményhirdetésre ugyanis a Zalai Hírlap is meghívást kapott.

Sokat izgultak, amíg a tavalyi adventi heteket a főzőcskével töltötték. Előfordult, hogy az utolsó pillanatban derült ki, a sajttekercshez szükséges sodrófa még nem szerződött be az alakulófélben lévő ifjú háztartásba, de a lelemény nyilván kisegítette a versenyzőt.

Amúgy gyakran találkoznak, mégis sikerült meglepniük egymást. Van itt egészen kisgyerekkori kapcsolat, van munkahelyi barátság és természetesen szerelem. Ezek az érzések szövik egybe Judit, Verocs, Anna és Tamás együttesét. A lányok - Porkoláb Judit, Kalmár Annamária, Török Veronika - a megyei önkormányzat köztisztviselőiként dolgoznak, míg Lipóczki Tamás, Veronika vőlegénye a Flextronics mérnöki gárdájának oszlopos tagja.

Porkoláb Judit, Kalmár Annamária, Lipóczki Tamás és Török Veronika. Eljátszották maguknak a televíziós főzős vetélkedőt
Fotó: Pezzetta Umberto

- Egy közös vacsora alkalmával találtuk ki, épp Annánál voltunk - vállalja magára a tájékoztató szerepét a társaság férfitagja. - Szóval Zalaboldogfa, ahol Anna egy kis mézeskalácsházban él, nagyon termékeny terepnek bizonyult az ötletekhez. Főzzünk egymásnak versenyszerűen, ki-ki, amit jónak lát. Judit volt az első, neki jutott a legnehezebb feladat, hiszen a a speciális vacsoracsata liturgiája nála alakult ki. Ő persze kétgyermekes anyukaként nem ijed meg az ilyesfajta kihívásoktól, pedig, mint mondja lánykorában nem volt ráutalva a főzésre. A tévés műsorban szinte már megszokott hastáncos lányok ugyan nem kísérték a meghitt együttlétet, bár, én nem bántam volna - mosolyog Tamás.

A szabályok szerint három fogásnak kellett szerepelnie a menükártyán, az előétel kiváltható volt levessel.

- Itt jövök majd én a képbe - jelzi előre a joggal learatott dicsőséget Tamás.

- Szolid dolgot gondoltam, sajttálat adtam előételnek, dióval, almával díszítve. A főételként tejszínes csirkemellfilét tálaltam zöldségkörettel, krumplipürével, rizzsel, a desszert pedig madártej volt - sorolja Judit a finomságokat, amiket természetesen rutinszerűen tud készíteni.

Sajtos, kakukkfüves csirke sütve – tálalva.


Meggyes-barackos csokoládés lepény
Fotók: Kalmár Annamária




- Specialitás?

- Állítólag a madártejben elég jó vagyok. Nálunk közismert szokás, hogy a frissen szült kismamáknak madártejet visznek a barátok, rokonok, barátnők. Tőlem legalábbis mindig ezt kérték az ismerőseim.

- Ha valamit ilyen jól csinál az ember, mint Judit, az csapda, mert akkor mindig azt kell - helyeselnek a többiek.

A második áldozat Veronika volt. Mint kiderült, vonzódik az egészséges bioságokhoz , a különlegességeket sem veti meg.

- Gesztenyekrémleves volt a levesem, ennek a betétje, a rumos mazsola külön sikert aratott - ahogy csillogó fekete haját megigazítva ezt mondja, össze is fut a szánkban a nyál, s gyorsan veszünk még a sütikből párat.

- Igaz, hogy Verocska nem rakott cukrot az ételekbe, de cserébe mindenben volt alkohol - leplezik le nevetve és nagy szeretettel a társaság tagjai egészséges életmódos papnőjüket.

- Valóban, a tejszínes harcsafilébe fehér bort csempésztem, zöldborsós hajdinával, barna rizzsel tálaltam. És tényleg, a tiramisu megint csak tartalmazott némi kedvcsináló rumot.

- És a meglepetésbonbon?

- Csokikat gyúrtam össze, jégkockatartóban dermesztettem, úgy formáltam golyókká.

- Boldogfai csintalan sajtkarikákkal indítottam - mondja Annamária, akit a megyeháza legkedvesebb sajtóreferenseként ismernek a zalai újságírók. Ő a főzés bevállalásával már gyerekkorában kiválthatta a hegyrejárást és kapálást.

- Zalaboldogfa a recept ihletője?

- Így van.

Nos, itt jön a képbe a sodrófa, illetve annak hiánya. Emiatt a sajtot furmányos módon kellett nyújtania, ebbe fűszer, uborka, zöldség került, ezt fokhagymás-olívaolajos pirított kiflikarikákkal tálalt.

Hm. Nagyot nyelünk megint. A főétel ismertetése pedig egyenesen fizikai vágyakozást okoz:

- Kakukkfüves csirkefalatok, sajtmártással, gombával, baconnel, pirított burgonyával. Utóbbit szeretem jól megsütni, bár sajnos ez az adagok rovására megy.

- Desszert?

- Meggyes-barackos csokis lepény. Itt is esett egy kis malőr: a tojásfehérje nem akart megkeményedni, gondoltam a tojással van gond, dehát tudtam, hogy a tyúkok újak, akkor a tojás se lehet régi. Kiderült, az ananászlé változott felvert habbá.

A barátok megnyugtatják, így is olvadozó volt az élmény.

- Egészen mást csináltam, mint amit elterveztem - szögezi le a Veszprémből érkezett, s júliusban Vera férjévé váló Tamás, amikor végre rá kerül a sor. - Biztosra mentem, klasszikus húslevessel indítottam, ami, hát mit mondjak... Levettem a lábukról őket. A második thai csirke volt, na, azt sokkal jobban is tudom, mint ahogy a versenydrukk miatt sikerült. Itt a lényeg a hús fűszerezése lenne, ez nem jött össze annyira. A vége szerencsére megint pazar lett: mákos gubában verhetetlen vagyok, mert aszalt szilvával tálalom.

- Honnan a főzőtudomány?

- Gyerekkoromban ott lábatlankodtam anyukám körül, amikor főzött, sok mindent ellestem tőle.

Lássuk, ki a győztes.

A voksokat rejtő boríték felirata: A gasztronómiai utak fő kalauzának és fakanálforgatás zalai bajnokának . Sorban nézzük a cédulákat: Judit, Anna, Judit, Anna. Tessék, holtverseny. És a nyeremény? A jelképes összeg mellett a vesztesek együtt főzhetnek, a nyertesek rendelnek.

A mai borongós hangulatú világban kell ennél szívderítőbb?

Amikor magukra hagyjuk őket, már tisztán látszik, nyertes és vesztes újra együtt forgolódik majd a konyhában. Húsleves lesz, az biztos.

A kis társaságnak külön titka is van: együtt töltött estéik után mindig félretesznek Anna pincéjében egy flaska emlékbort, a jövőnek szóló személyes üzenetekkel. Még jobb időkre. Számukra biztosan lesznek.


Mákos guba, ahogy Tamás tudja

Hozzávalók (4 személyre):
8 db szikkadtabb kifli
6 dl tej
15 dkg darált mák
3-4 evőkanálnyi méz
2 dkg margarin
1 dkg vaníliás cukor
citrom

A tejben olvaszd fel a vaníliás cukrot, 2 evőkanál mézet és a margarin felét. A kifliket vágd szeletekre és locsold rájuk a tejet. (Ha kell, forgasd át, hogy egyenletesen meg- szívják magukat, majd egy-két percre tedd szűrőbe, hogy a felesleg tej lecsöpöghessen.) A darált mákhoz vegyíts egy kis reszelt citromhéjat, majd óvatosan keverve ezt is add a kiflikarikákhoz. A maradék margarinnal kenj ki egy tepsit vagy tűzálló tálat, terítsd el benne a mákos kiflikarikákat, majd előmelegített, középmeleg sütőben 5–10 percig süsd a gubát. Kockákra vágva melegen tálald, s ekkor csorgasd rá a méz maradékát. A tetején kevés vízben fahéjjal és szegfűszeggel megfőzött aszalt szilva van!

Forrás: zalahirlap.hu

2009. február 21., szombat

Vacsoracsata-szenvedélybetegeknek!



Rendezzünk „maszek” Vacsoracsatát!

Szünet lesz a TV-ben?
Csináljuk meg élőben!
Nem kell más mint 5 fő!
S a kezdőnap? Hétfő!

Minden este máshol eszünk!
Nagyon vidám lesz a hetünk!
Kritizáljuk egymás főztjét,
S megválasztjuk magunk hősét!

A kajákat mind megesszük
Jókedvünket „eleresszük”!
Közben videóra vesszük!
Majd a blogon közzé tesszük!

Jókat röhögünk majd rajta,
Népünk már csak ilyen fajta!
Vidámságtól hangos ajka,
Ha benne vagy, szólj hát, rajta!

Legyél Te is jelentkező,
Konyhád legyen csatamező!
Vacsoracsatától hangos!

Szólj hát hozzá, mégpedig most!


2009. február 1., vasárnap

Tojáskocsonya


Tojáskocsonya


3 db tojás
1 dkg vaj
1,5 dl tej
3 g só

Keverjük össze a tejet és a tojást, adjuk hozzá a sót és egy jénai edénybe öntsük bele. Tegyük az edényünket egy nagyobb lábasba és töltsük azt meg vízzel A két lábost együtt tegyük közép meleg sütőbe, és pároljuk meg a benne levő lét, Kb. 20 perc Miután kocsonyává vált, kihűtjük és felkockázzuk. Ízlés szerint bármilyen levesbe betétként fogyasztható.

2009. január 29., csütörtök

Mandulakrém Jázmintól


Kommentező ajánlata január 23-án:

sziasztok én Jázmin vagyok. Balu jól mondja nagyon, de itt a recept.
Általába karácsonykor csinálom, nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből

Mandulakrém
Minden karácsonykor elkészítem a mandulakrémet. Végül is nagyon egyszerű, fogalmam sincs, hogy miért csak karácsonykor csinálom, de valahogy így alakult.
Az eredeti recept szerint cukrozott sűrített tejet kell 1 liter tejben addig főzni, amíg teljesen besűrűsödik, de amióta száműznöm kellett a cukrot az életemből, pudingporból csinálom, és a kényes ízlésű családom nem vett észre semmit. Ezek szerint így is működik. Persze meg is lehet főzni a pudingot, tojással, liszttel, tejjel, ahogy kell, de ebben annyi íz van, hogy szerintem nem érdemes bajlódni vele, pudingporból is nagyon finom.

Hozzávalók: 1 liter tej 4 evőkanál édesítő 2 zacskó vaníliás pudingpor 1 rúd vanília 3 dl tejszín 1 doboz mélyhűtött meggy 1 üveg őszibarackbefőtt 10 dkg mandula 1 kis üveg keserűmandula aroma
A tejből kb. 2 dl-t levettem, és a pudingporokat jól elkevertem benne.
A többi tejet az édesítővel, a vaníliarúd kikapart belsejével és a mandulaaroma felével felforraltam, lehúztam a tűzről, elkevertem benne a tejben feloldott pudingporokat, és állandó keverés mellett forrásig főztem.
Benedvesített sütőpapírt tettem rá, hogy ne bőrösödjön -bár az unokám imádja a bőrt leenni a tetejéről, de most nem volt itt- és hagytam kihűlni. A meggyet felengedtettem, a barackbefőttet leszűrtem, és a barackot kis darabokra vágtam, a tejszínt kemény habbá vertem. A mandulát forró vízbe dobtam, így könnyen lejött a barna héja. Egy kis lábosba öntöttem a mandulaaroma másik felét, beletettem kb 15 szem mandulát, és addig főztem, amíg az összes lé elpárolgott, és a mandulák szép zöldek lettek. Amikor a puding kihűlt, belekevertem a tejszínhab 3/4 részét, majd a barackot, a meggyet és a maradék mandulát. A tetejére tettem a maradék tejszínhabot, és rászórtam a zöld mandulákat.

Köszönjük Jázmin!

Balu - Mandula torta receptje


Kommentező küldte január 23-án

Balu ez a mandula torta receptje

Hozzávalók: 6 tojás, 14 deka porcukor, 2 deka vanília, 14 deka mandula, 4 deka drízes liszt és 3 deka vaj.
A krémhez: 18 deka porcukor, 1 deci víz, 1 tojás sárgája, 20 deka vaj, 10 deka mandula és egy kis vanalin.

Elkészítés:
6 tojás fehérjét kemény habbá verjük, 14 deka porcukorral elkeverjük s hozzáadjuk a 2 deka vanilint, 6 tojás sárgáját, 14 deka hámozott, darált mandulát, 4 deka grízes lisztet, egy kis reszelt citromhéjat és 3 deka olvasztott vajat. Vajazott tortaformába fehér papirt teszünk, ráöntjük a keveréket és középmeleg sütőben sütjük.
Krémje: 18 deka porcukrot, 1 deci vízzel sűrű sziruppá főzünk, pohárpróbáig. 1 tojás sárgáját egy tálban elkeverünk, erre ráöntjük a sűrű szirupot, majd 20 deka vajjal habosra keverjük, fagyasztjuk és újra keverjük. A második keverésnél beleteszünk 10 deka hámozott, darált mandulát és egy kis vanilint. Ha a tortát már összeállítottuk a krémmel, megfagyasztjuk és azután bevonjuk.

Köszönjük!

2009. január 28., szerda

Adatvédelmi irányelvek


Az oldal, látogatóinak szokásairól statisztikai adatokat rögzít: IP cím, böngésző típusa, beállításai, látogató országa/városa, előző látogatott oldal domain címe.
Ebből statisztikai összegzés készül, a kimutatások végeredménye csak statisztikai /grafikonok, ábrák stb./ formában készül el, mely nem alkalmas egyedi azonosítókhoz való kapcsolására. Amennyiben ezt nem szeretné, a böngészője beállításaival ezt megakadályozhatja.

A cookik letiltása: ennek pontos módjáról kérem, tájékozódjon a böngészője súgójában.
A statisztikai adatok a látogatói szokások megismerése céljából készül egy zárt rendszerben, a
statisztikákat harmadik személy(ek), illetve illetéktelenek soha nem juthatnak hozzá.

Az oldalon az Adsense hirdetési rendszer reklámokat jelenít meg. Az Adsense rendszer statisztikai adatokat gyűjt a hirdetésre kattintó felhasználókról azért, hogy ne zavaró, hanem Önöket érdeklő, az oldal tartalmához leginkább illeszkedő reklámok jelenjenek meg. Ezen adatok köréről, illetve felhasználási módjáról kérem, olvassa el a Google Adatvédelmi irányelveit.