2009. március 2., hétfő

Íme, akikket megfertőzött a Vacsoracsata


Lám, vannak akiket lázba hozott a tévéműsor, és kedvet kaptak kicsit versenyezni.
Örömmel teszem itt közzé a hírt, miszerint egy baráti Vacsoracsata sikeresen lezajlott!

Küldjetek nekünk ilyen sztorikat, és mi elhelyezzük itt a blogon.


A Vacsoracsata Boldogfalvára költözött
Szerző: Arany Horváth Zsuzsa

- Három ifjú hölgy és egy lelkes fiatalember. A zalaegerszegi, összeszokott baráti társaságot, amely amúgy is sok időt tölt együtt, megihlette a televíziók népszerű főzős vetélkedője. Rendeztek maguknak egyet.

Mondd el te, elvégre te vagy a sajtószóvivő - ugratják mindjárt az elején Annát. Az asztalon, az illatosan gőzölgő tea és a hívogató sütik mellett egy nagy bögrében már ott lapultak a szavazatok. Ahogy a tévében. De ne szaladjunk előre, a nyertes úgyis csak a végén derül ki. A hivatalos eredményhirdetésre ugyanis a Zalai Hírlap is meghívást kapott.

Sokat izgultak, amíg a tavalyi adventi heteket a főzőcskével töltötték. Előfordult, hogy az utolsó pillanatban derült ki, a sajttekercshez szükséges sodrófa még nem szerződött be az alakulófélben lévő ifjú háztartásba, de a lelemény nyilván kisegítette a versenyzőt.

Amúgy gyakran találkoznak, mégis sikerült meglepniük egymást. Van itt egészen kisgyerekkori kapcsolat, van munkahelyi barátság és természetesen szerelem. Ezek az érzések szövik egybe Judit, Verocs, Anna és Tamás együttesét. A lányok - Porkoláb Judit, Kalmár Annamária, Török Veronika - a megyei önkormányzat köztisztviselőiként dolgoznak, míg Lipóczki Tamás, Veronika vőlegénye a Flextronics mérnöki gárdájának oszlopos tagja.

Porkoláb Judit, Kalmár Annamária, Lipóczki Tamás és Török Veronika. Eljátszották maguknak a televíziós főzős vetélkedőt
Fotó: Pezzetta Umberto

- Egy közös vacsora alkalmával találtuk ki, épp Annánál voltunk - vállalja magára a tájékoztató szerepét a társaság férfitagja. - Szóval Zalaboldogfa, ahol Anna egy kis mézeskalácsházban él, nagyon termékeny terepnek bizonyult az ötletekhez. Főzzünk egymásnak versenyszerűen, ki-ki, amit jónak lát. Judit volt az első, neki jutott a legnehezebb feladat, hiszen a a speciális vacsoracsata liturgiája nála alakult ki. Ő persze kétgyermekes anyukaként nem ijed meg az ilyesfajta kihívásoktól, pedig, mint mondja lánykorában nem volt ráutalva a főzésre. A tévés műsorban szinte már megszokott hastáncos lányok ugyan nem kísérték a meghitt együttlétet, bár, én nem bántam volna - mosolyog Tamás.

A szabályok szerint három fogásnak kellett szerepelnie a menükártyán, az előétel kiváltható volt levessel.

- Itt jövök majd én a képbe - jelzi előre a joggal learatott dicsőséget Tamás.

- Szolid dolgot gondoltam, sajttálat adtam előételnek, dióval, almával díszítve. A főételként tejszínes csirkemellfilét tálaltam zöldségkörettel, krumplipürével, rizzsel, a desszert pedig madártej volt - sorolja Judit a finomságokat, amiket természetesen rutinszerűen tud készíteni.

Sajtos, kakukkfüves csirke sütve – tálalva.


Meggyes-barackos csokoládés lepény
Fotók: Kalmár Annamária




- Specialitás?

- Állítólag a madártejben elég jó vagyok. Nálunk közismert szokás, hogy a frissen szült kismamáknak madártejet visznek a barátok, rokonok, barátnők. Tőlem legalábbis mindig ezt kérték az ismerőseim.

- Ha valamit ilyen jól csinál az ember, mint Judit, az csapda, mert akkor mindig azt kell - helyeselnek a többiek.

A második áldozat Veronika volt. Mint kiderült, vonzódik az egészséges bioságokhoz , a különlegességeket sem veti meg.

- Gesztenyekrémleves volt a levesem, ennek a betétje, a rumos mazsola külön sikert aratott - ahogy csillogó fekete haját megigazítva ezt mondja, össze is fut a szánkban a nyál, s gyorsan veszünk még a sütikből párat.

- Igaz, hogy Verocska nem rakott cukrot az ételekbe, de cserébe mindenben volt alkohol - leplezik le nevetve és nagy szeretettel a társaság tagjai egészséges életmódos papnőjüket.

- Valóban, a tejszínes harcsafilébe fehér bort csempésztem, zöldborsós hajdinával, barna rizzsel tálaltam. És tényleg, a tiramisu megint csak tartalmazott némi kedvcsináló rumot.

- És a meglepetésbonbon?

- Csokikat gyúrtam össze, jégkockatartóban dermesztettem, úgy formáltam golyókká.

- Boldogfai csintalan sajtkarikákkal indítottam - mondja Annamária, akit a megyeháza legkedvesebb sajtóreferenseként ismernek a zalai újságírók. Ő a főzés bevállalásával már gyerekkorában kiválthatta a hegyrejárást és kapálást.

- Zalaboldogfa a recept ihletője?

- Így van.

Nos, itt jön a képbe a sodrófa, illetve annak hiánya. Emiatt a sajtot furmányos módon kellett nyújtania, ebbe fűszer, uborka, zöldség került, ezt fokhagymás-olívaolajos pirított kiflikarikákkal tálalt.

Hm. Nagyot nyelünk megint. A főétel ismertetése pedig egyenesen fizikai vágyakozást okoz:

- Kakukkfüves csirkefalatok, sajtmártással, gombával, baconnel, pirított burgonyával. Utóbbit szeretem jól megsütni, bár sajnos ez az adagok rovására megy.

- Desszert?

- Meggyes-barackos csokis lepény. Itt is esett egy kis malőr: a tojásfehérje nem akart megkeményedni, gondoltam a tojással van gond, dehát tudtam, hogy a tyúkok újak, akkor a tojás se lehet régi. Kiderült, az ananászlé változott felvert habbá.

A barátok megnyugtatják, így is olvadozó volt az élmény.

- Egészen mást csináltam, mint amit elterveztem - szögezi le a Veszprémből érkezett, s júliusban Vera férjévé váló Tamás, amikor végre rá kerül a sor. - Biztosra mentem, klasszikus húslevessel indítottam, ami, hát mit mondjak... Levettem a lábukról őket. A második thai csirke volt, na, azt sokkal jobban is tudom, mint ahogy a versenydrukk miatt sikerült. Itt a lényeg a hús fűszerezése lenne, ez nem jött össze annyira. A vége szerencsére megint pazar lett: mákos gubában verhetetlen vagyok, mert aszalt szilvával tálalom.

- Honnan a főzőtudomány?

- Gyerekkoromban ott lábatlankodtam anyukám körül, amikor főzött, sok mindent ellestem tőle.

Lássuk, ki a győztes.

A voksokat rejtő boríték felirata: A gasztronómiai utak fő kalauzának és fakanálforgatás zalai bajnokának . Sorban nézzük a cédulákat: Judit, Anna, Judit, Anna. Tessék, holtverseny. És a nyeremény? A jelképes összeg mellett a vesztesek együtt főzhetnek, a nyertesek rendelnek.

A mai borongós hangulatú világban kell ennél szívderítőbb?

Amikor magukra hagyjuk őket, már tisztán látszik, nyertes és vesztes újra együtt forgolódik majd a konyhában. Húsleves lesz, az biztos.

A kis társaságnak külön titka is van: együtt töltött estéik után mindig félretesznek Anna pincéjében egy flaska emlékbort, a jövőnek szóló személyes üzenetekkel. Még jobb időkre. Számukra biztosan lesznek.


Mákos guba, ahogy Tamás tudja

Hozzávalók (4 személyre):
8 db szikkadtabb kifli
6 dl tej
15 dkg darált mák
3-4 evőkanálnyi méz
2 dkg margarin
1 dkg vaníliás cukor
citrom

A tejben olvaszd fel a vaníliás cukrot, 2 evőkanál mézet és a margarin felét. A kifliket vágd szeletekre és locsold rájuk a tejet. (Ha kell, forgasd át, hogy egyenletesen meg- szívják magukat, majd egy-két percre tedd szűrőbe, hogy a felesleg tej lecsöpöghessen.) A darált mákhoz vegyíts egy kis reszelt citromhéjat, majd óvatosan keverve ezt is add a kiflikarikákhoz. A maradék margarinnal kenj ki egy tepsit vagy tűzálló tálat, terítsd el benne a mákos kiflikarikákat, majd előmelegített, középmeleg sütőben 5–10 percig süsd a gubát. Kockákra vágva melegen tálald, s ekkor csorgasd rá a méz maradékát. A tetején kevés vízben fahéjjal és szegfűszeggel megfőzött aszalt szilva van!

Forrás: zalahirlap.hu